Néptánc a raktárban és egyéb helyeken

Főleg régebben volt, hogy amikor valaki azt mondta, rögtön jön, és eltűnt, megindult a fantáziám. Nem szerettem várakozni, és elképzelni nem tudtam, mit csinálhat az illető ennyi ideig. Gondoltam, bemegy, megnézni azt a cuccot, amit keres, ott van-e, és visszajön. De volt, hogy ennél lassabban ment a dolog, és ilyenkor elképzeltem, hogy az illető, amikor eltűnik a szemeim elől, bizonyos néptáncot lejt ott, ahova elugrott, ezzel megy az idő. Például egy boltban: megkérdezem, van-e X című könyv, az eladó azt mondja, hogy pillanat, megnézni, majd bemegy egy ajtón és eltűnik. Ilyenkor arra gondoltam, hogy az ajtó mögött táncol egyet. Végülis amikor nem látjuk a másik embert, hogy mit csinál, nem zárhatjuk ki teljesen ezt sem.

Másik hasonló agymenésem a telefonáláshoz kapcsolódik. Csörög valakinek a telefonja, felveszi, beleszól pár szót, majd hallgat. Ilyenkor a másik fél beszél nyilván, de az is lehet, hogy nem beszél, hanem esetleg énekel neki valamit.