Máté barátom msn-en megjegyzéseket tett arra vonatkozóan, hogy milyen szagok érezhetők a szobájában. Én erre őszinte sajnálatomat fejeztem ki, hogy msn-en keresztül a szagok bizony nem jönnek át. Persze nem hagytam annyiban a dolgot, és felvázoltam, hogyan lehetne ezt megvalósítani. Felvázolásomat Mátéval való msn beszélgetésem során ejtettem meg, legnagyobb rémületére. Sikerült a tudományosság legteljesebb látszatába burkolnom a nagy semmit, ami egyesek számára a szakszerűség erőteljes látszatát kelti és talán kisebbségérzést vált ki bennük, hogy nem értik a tudományos szavak rémhadával telezsúfolt, többszörösen összetett mondataim nyakatekert halmazát, míg mások számára, akik rendelkeznek a tudományosság látszatát keltő szavaim befogadására képes apparátussal... hát azt majd meglátják ők, hogy mit vált ki belőlük.

Szóval ugyebár felmerült az az égető probléma, hogy PC segítségével lehetőség van kép és hang közvetítésére, míg szag közvetítésére nincs lehetőség.
A probléma megoldásának legelső lépése felismerni a szükségességét egy olyan hardvereszköznek, amely képes a szagokat továbbítani neten keresztül. Ha ezen az első ponton túljutottunk, már nyert ügyünk van, már csak meg kell valósítani ezt a hardvert. Ezen az első lépésen mindenkinek egyénileg kell túltennie magát, ezért az első lépés részletes tárgyalásától (teljedelmi okok miatt is) eltekintek.
Második lépésként nézzük, milyen is egy ilyen hardver!
Adott A és B felhasználó és a kettőjüket összekötő (ADSL, ISDN, stb., ez most nem lényeges) internet kapcsolat.
Legelőször is kéne egy olyan eszköz, ami érzékeli, milyen szag van A felhasználó szobájában. Ezt a szagot kódolni kéne, a kódot átvinni neten keresztül B felhasználóhoz, és kéne egy másik kütyü, ami a kód alapján előállítja a szagot B felhasználónál. Vannak ilyen izék, amivel mérni lehet a levegő összetételét, pl. CO2 tartalmát. Ezt kéne megcsinálni, hogy a CO2-n kívül minél több szagot, anyagot tudjon a levegőben érzékelni. Kódolni ezt nem lehet különösebben nehéz. Ami bonyolult, az a szaganyagok előállítása B felhasználónál. Ehhez valamiféle "üzemanyagra" is szüksége lenne a hardvernek, hiszen pl. a légfrissítők sem a levegőt beszippantva generálnak valami új szagot a régi levegő felhasználásával, hanem saját anyagukat bocsátják a levegőbe, ami bizony ki is fogyhat. A szag előállítása B felhasználónál tehát több problémát is felvet, amire a későbbiekben még vissza kéne térni.
Nyilván olyan eszköz kéne, ami a szobában analizálja a levegő összetételét, és az összetevőit bekódolja, és a kód alapján szintetikusan az összetevőkből állítaná elő a másik számgépnél az eszköz az illatot. Csakhogy ami szintetikusan van előállítva, az csak nyomokban emlékeztet arra, amit utánoz. A tökéletes megoldás az lenne, ha analóg módon vinnénk át az illatot, de ez lehetetlen, hiszen az internetkábel csupán digitális, elektronikus jeleket képes továbbítani, levegőt (annak minden összetevőjével együtt) nem. Kéne egy olyan eszköz, ami minden létező illatot érzékel és kódol, és egy olyan eszköz, ami minden létező illatot elő képes állítani. Ez pedig nem lehetséges, csak olyan eszközök képzelhetők el, amik az illatok egy részét érzékelik és képesek előállítani. Szóval egyfelől kéne egy olyan eszköz, aminek az "ingerérzékenysége" teljesen megegyezik az emberi orréval. A másik eszköz olyan eszköz lenne, amit talán még a tudományban nem is definiálltak, de ironikusan fogalmazva az orr negáltja lenne. Ez az eszköz úgy viszonyulna az orrhoz, mint a hangszóró a fülhöz, vagy a monitor a szemhez. Talán szagszórónak lenne a legcélszerűbb elnevezni.

Itt most érdemes lenne egy kis tudománytörténeti kitérőt ejteni a kép- és hangrögzítésről, de a tömörség kedvéért csak megemlítem, hogy ugyebár az embernek egyszer az a frenetikus ötlete támadt, hogy utánozza az emberi szemet, ami a fényképezőgép feltalálásához vezetett. Az emberi fül utánzásához a diktafont (illetve ennek hengeres ősét, de ennek mivoltába most terjedelmi okokból nem megyek bele) találták ki. Tehát kitaláltak olyan dolgokat, melyek az emberi szemhez és fülhöz hasonlóan képesek a külvilág egyes dolgait érzékelni, rögzíteni. Tudtommal eddig csak a látás és a hallás útján érzékelhető ingerek mesterséges keltésére szorítkozott az emberiség ilyen teljességgel, a többi érzéxervünk (szaglás, tapintás, íz) valahogy kimaradt a pakliból. Nem azt akarom mondani, hogy pl. nem állítanak elő mesterségesen bizonyos illatokat vagy ízesítőszereket, de a képfelvétel-képelőállításhoz - hangfelvétel-hanglejátszáshoz hasonló, teljességre törekvő, az érzékelés többi területének ilyen mesterséges birtokbavétele még nem történt meg. Létezik OCR nevű eljárás, amely a képekből kihámozza a rajtuk szereplő írást és txt formátumba képes alakítani, és ennek fordítottja is, ami nem más, mint (tömören) a PrintScreen billetnyű. Tudtommal létezik beszédfelismerő eszköz is (az OCR auditív megfelelője), és létezik szoftver, mely a txt szöveget érthető, beszédhanghoz hasonló rezgésekké alakítja. Ezt a bőséget azonban a szaglás közegére vonatkoztatva nem mondhatjuk el.
Visszatérve a szagtovábbító hardverhez, a hallható hang közegében a mikrofon és a hangszóró felelne meg az egész cuccnak egy az egyben, csak más lenne a közeg. Nyilván a mikrofon sem érzékeli az összes létező hangot, amikor beszélek, és a hangszóró sem képes teljes egészében úgy adni vissza a hangomat, ahogy az az én hangképző szerveimet hagyja el, bár az emberi fül nem hederít erre, az emberi fülnek tök mindegy, mert mindkettőt nagyjából egyformán megérti. Lényegében ezt aknázza ki a vesztességes hangtömörítési technika is, így pl. az mp3-ban kicselezik a fület, és egy rakat olyan cucc nem szerepel az mp3 adathalmazban, ami a hangban benne van ugyan, de a fül nem hederít rá. Tehát a fül ezzel a módszerrel kicselezhető. Azonban az orrot hogyan lehetne kicselezni? A hang végtelen sok felharmonikusból tevődik össze, amiből az mp3 technológia kihagyja azokat, amikre a fülünk a botját sem mozdítja. A szagoknak is vannak "felharmonikusai", melyek segítségével egy adott szag leírható, annak függvényében, hogy az adott összetevők egymáshoz képest milyen intenzitással vannak jelen (a hangerő szagolható megfelelője, a hangerő megfelelője a szaglás közegében). Itt lehetőség lenne a szagösszetevők intenzitását egymáshoz képest definiálni, vagy meghatározni egy maximális (amikor a szagösszetevő a készülék által érzékelhető/kibocsátható legerősebb mértékben van jelen) és egy minimális (amikor az adott összetevő egyáltalán nincs jelen) szintet, és ezen belül határozni meg a szagösszetevők intenzitását. Az intenzitást talán egy 0 és 256 közötti szám jelölhetné, de az orr érzékenységétől függően a 256 helyett lehetne 64, 128 vagy akár 1024 vagy 4096 is, attól függően, hogy a gyakorlati tapasztalatok mit mutatnak. Valószínűleg mindenképpen meg kell határozni a szagösszetevők egymáshoz való viszonyát, mert erős szag esetén "torzítás", "túlvezérlés" léphet fel. Ez azt jelenti, hogy az egyik összetevő, tegyük fel, sokkal erősebb, mint amit az eszközünk érzékelni/előállítani képes, ami a gyakorlatban azt eredményezi, hogy a gyengébb összetevők felerősödnek, és a digitális szag csak halvány nyomokban fog emlékeztetni analóg megfelelőjére.
A hangzó közeggel párhuzamba állítandó, célszerő megkülönböztetni ún. szagmikrofont és szagszórót (utóbbi fogalmát már említettem). Persze ha netalán kiderül, hogy a "bűzlő/illatozó" közeg sokkal több párhuzamot mutat a látható közeggel, mint a hallhatóval, akkor az előző bekezdésem teljesen felesleges volt (nem mintha amúgy nem az lett volna) és akkor inkább a képtömörítéssel, mint a hangtömörítéssel kellett volna a párhuzamokat fejtegetnem. A szagolható közeg párhuzamait és különbségeit a látható és a hallható közeggel hosszú oldalakon keresztül lehetne tárgyalni, ettől azonban most eltekintek (bár helyszűkére nem hivatkozhatok, hiszen blogon az nincs, de azért mégiscsak lenne valami határ).
Ha a szagmikrofonnak a való életben használatos altípusát, az alkoholszondát veszem, bepillanthatunk a cucc gyakorlati működésébe. Tételezzük fel, hogy az alkohol szagát akarjuk közvetíteni digitális úton (pl. az interneten keresztül) egy másik helyre! Mivel az alkoholszonda eleve csak az alkohol szagára van kihegyezve, itt most jóval könnyebb a dolgunk, mint az msn-kiegészítő szaghardver esetében. Ahhoz, hogy az alkohol szagát közvetítsük tetszőleges, akár a Föld túlsó felén található helyre, az kell, hogy azon a tetszőleges helyen is legyen alkohol vagy mesterségesen előállított alkoholaroma (ha egyáltalán van ilyen). Az alkoholszonda érzékeli az alkohol szagának az erősségét, ezt az erősséget digitális jellé alakítja, ami a Föld túlsó felére érve működésbe hozza azt a kütyüt, ami az alkoholszagot kibocsátani képes, mégpedig olyan mértékben hozza működésbe, amilyen mértékben az alkohol szagának az érzékelése ezt megkívánja (magyarul: ugyanannyira). Na, kb. így működne ez az msn hardverbővítmény is, csak nem csupán az alkohol szagát, hanem minden más szagot is érzékelne és előállítana. Az előállításhoz nyilván olyan berendezés kéne, ami rendkívül nagy helyet foglal, hiszen nem csak alkohol kéne, hogy legyen benne, hanem minden létező cucc, aminek szaga van, talán még pénz is. Amíg nem fejlődik a technika, addig bizony ilyen elektroncsöves méretekben tudunk csak gondolkodni a hardver nagyságát illetően. Neumann sem gondolta volna, hogy valaha lesz DirectX 9c, legyünk hát kicsit optimistábbak!
Már csak mellékesen említem meg, hogy ez a hardvereszköz msn-en kívül is használható lenne, tehát nem csak szagátvitelre lenne alkalmas, hanem szagminták tárolására is, amihez természetesen megfelelő fájl formátum lenne. Persze az eszköz szagszóró része is használható lenne önmagában is bármikor, így azt kedvünk szerint légfrissítőnek, illatosítónak, vagy akár bűzgenerátornak használhatnánk. Más kérdés, hogy ennek költsége mennyi lenne. Ha egy kellemes nyári reggelen kinyitjuk az ablakot és kellemes levegő csapja meg kintről az orrunkat, csak bekapcsoljuk számítógépünkön a szagrögzítőt, gépünkre elmentjük a szagot (pl. *.SME (smell) *.MFS (Mp3 For Smells) vagy *.WMS (Windows Media Smells) formátumban), és amikor büdös van, csak rákattintunk duplán szagfájlunkra, miután a szagszórót csatlakoztattuk számítógépünk USB portjához. Arról nem is beszélve, hogy szagfájlokat videofájlokhoz is hozzáfűzhetünk (hasonló módon, mint ahogy a videofájlok hangot is tartalmaznak), így pl. ha pecsenyét sütnek a filmben, mi is csorgathatjuk nyálunkat a képernyő előtt. Az más kérdés, hogy a reklámok nagyon szemtelenül visszaélnének ezzel a lehetőséggel, szóval egy ilyen hardver piacra dobásának rengeteg következménye lehet. Rosszindulatú emberek például úgy reagálhatnak szomszédjuk egoista zenehallgatási szokásaira, hogy szagszórójukból "visszabömböltetik" neki a benzinbűzben, netalán a mellékhelyiségben készült felvételt.

Vannak még gondolataim a dologgal kapcsolatban, de akkora őrült azért nem vagyok, hogy azzal töltsem az időmet, hogy azokat is leírom.