Utam egy pesti síntéren (=vasútállomáson) vezetett keresztül. Egy ideje kicsit bosszant, hogy kiváncsi emberek a kordonnal körbekerített peronrésznél megtekintik az ember jegyét, miközben kalaúz is lófrál a vonatokon. Bár lehet, még egy ellenőrzőpont kéne, hiszen az Aquafresh sem csak kétszeres, hanem háromszoros védelem.

Az zavart különösen néha, hogy a jegymegtekintő emberek némelyikének kezében olykor bélyegző is van, és ha úgy tartja kedve, lepecsételi a jegyemet. Ennek a pecsételésnek nyilván sok értelme van, mert pár másodperc alatt úgy elmosódik a tinta a jegyen, hogy semmi nem marad olvasható belőle, ráadásul érzékeny ujjamat is összekeni a csúnya pecsételős tintafesték vagy mi. Arról nem beszélve, hogy a kalauz ugyanúgy kezeli a lepecsételt és a lepecsételetlen jegyet, tehát az egésznek semmi gyakorlati haszna nincs.

Mentem ma is a peronok felé és látom a szakember kezében a bélyegzőt, hogy azzal támadja meg a behatolók jegyét. Na mondom, én most ott ugyan nem megyek be! Kicsit arrébb volt egy másik bejárat, ahol szintén voltak ellenőrök, de a kezükben nem láttam az említett kegytárgyat. Reménykedtem, hogy tényleg nincs is a kezükben pecsételő és gondoltam, inkább ott megyek be. És tényleg nem voltak pecsételős kedvükben! Olyannyira nem, hogy jegyem górcső alá vételezése helyett az ellenőr valami fehéringes úriemberrel vidáman folytatta tovább a beszélgetést, miközben kezében egy mobiltelefont szorongatott. Ahogy elmentem mellettük jegyemet felmutatva, talán csak szeme sarkából láthatta jegyemet; talán ha nem jegyet mutattam volna fel, hanem két kiló hamubasült pogácsát vagy tíz deka parízert, az sem tűnt volna fel neki. Miközben sunyin mutattam a jegyemet és reménykedtem, hogy elkerülöm a pecsételőt, csak annyit hallottam beszélgetésükből, hogy "A Nokia telefonok milyen nagyon jók!!"  Ezután a pecsételős bejárat közelében is elmentem immár a kordonon belül, ahonnan kicsit kárörvendően mosolyogtam a  pecsételős ellenőrre, hogy na mi van, engem nem tudtál lepecsételni, bibibí. Már majdnem szamárfület is mutattam neki. (Ha egy bizonyos mókás barátom is velem lett volna, biztosan nem hagyom ki a szamárfület sem. Egyébként ezzel a barátommal gondolkozunk, hogy elvállaljuk-e az idén a teljes szilveszteri rádióműsor szerkesztését.)

Elgondolkodtató, mi értelme van a pecsételésre tintát pazarolni. Ha ezt nem tennék, akkor évente párezer forintot meg lehetne spórolni, de lehet, hogy párszor tízezret is. Ráadásul az utazást semmilyen tekintetben nem befolyásolja, ott van-e a maszat a jegyemen vagy nincs.

Gondolkozom, legközelebb kipróbáljam-e, hogy ha le akarják pecsételni a jegyemet és nem adom oda, akkor mi történik. Elképzelhető, hogy szabálysértés miatt az újságok címlapjára kerülnék, ahol megtalálható lenne a link erre a blogbejegyzésre is.