A játékprogramok nagy része átírja a fizika törvényeit a játék számára. Ha kimegyünk a képernyő bal oldalán, hirtelen felbukkanunk a jobb oldalon, amin még csak meg se lepődnek a mérges ellenséges szörnyek. Nem tudom, ki hogy van vele, de én nagyon meglepődnék, ha egy ajtón kimenve egyből belépnék a szoba túloldalán, viszont bezártságérzetem is lenne. Kétségtelen, hogy aki futni akar, annak nem kell kimennie az utcára, hiszen annyit futhat előre, amennyit akar.

A Tetrisz pedig fittyet hány a gravitáció törvényeire, ugyanazzal a sebességgel hullik alá a ki tudja, milyen anyagból készült objektum, hogy a verem alján elfoglalja méltó helyét. Gravitációs gyorsulás semmi. Ha pedig egy teljes sor megtelik, akkor az a sor eltűnik, de hova? A semmibe. Ha fizikailag akarnánk a Tetris játékot megvalósítani, itt gondjaink lennének. Talán egy párhuzamos univerzumba tűnnek el a veremben lévő, egy sorban összeálló objektumok? És a párhuzamos univerzumban mi történik velük? Ott talán akadály formájában nőnek ki a földből az élelmet gyűjtögető kígyó számára? Nem tudhatjuk!

De leginkább az foglalkoztat az utóbbi időben, hogy a képernyő tetejéről behulló, különféle alakú tárgyak honnan kerülnek oda. Eddig a következő elképzeléseim voltak:

- Egy gépgyárban a selejtes alkatrészeket kidobják egy helyre, ezek egy rejtélyes tér-időbeli összeköttetésben vannak a Tetris verem tetejével, és onnan pottyannak bele.

- A Maradj talpon! játékban a lepottyanó emberek átalakulnak Tetris elemekké, és ők pottyannak a verembe.

- A tömbház szemétledobójával áll fenn a rejtélyes tér-időbeli kapcsolat

- Egyelőre semmi más elméletem nincs, így kénytelen vagyok befejezni ezt a nagyon ígéretesnek indult tudományos értekezést.