Biztos mindenki találkozott már azzal az őrültséggel, amikor egy űrhajót kell irányítani, haladni előre, közben meg ki kell kerülni, illetve le kell bombázni az oda pofátlankodó csúnya ellenséges objektumokat. Nekünk csak egy gombnyomás, és már hullik is lefele a bomba, ami vagy eltalálja az ellenséget, vagy nem.

A valódi bombázó repülőgépekbe nem fér el végtelen sok bomba. Talán párat bepréselnek a repülőbe, mielőtt megkezdik a csatában áldásos tevékenységüket.
De folyamatosan bombákat dobálni radarokra, rakétákra... Fizikai képtelenség annyi bombát besuvasztani egy repcsibe.

Mégis, hogyan oldhatják meg ezt? Itt megpróbáljuk megfejteni ezt az érdekes problémát.

Az egyik lehetőség, hogy az űrhajónak nagyon komoly létszámú legénysége van, akik másodpercek alatt elő tudnak állítani egy bombát. (Egy kisebb megye dolgozik lent a raktérben, netalán a raktárban.) De akkor sem világos, a bombához a nyersanyag hol van, mert az sem fér el a repülőbe. Ami még lehetséges, hogy a repülő levegőt szív be, és ebből nyerik ki az anyagot a bombához. Hidrogén amúgy is van dögivel, ha nem is a légkörben, de a világűrben. A hidrogénbomba így már majdnem meg is van! Bár még így is kérdéses, hogyan állítanak elő hidrogénbombát menet közben, hiszen az nem csak hidrogénből áll. Honnan szerzik tömeges mennyiségben azokat az anyagokat, amelyek még a hidrogénen kívül kellenek a hidrogénbomba előállításához? A legénység zsebében nyilván nincs ennyi.

Vegyük sorra a további lehetőségeket!

Elképzelhető például, hogy a repülőgép belseje sokkal nagyobb, mint kívülről látszik. Ez nem példa nélküli technológia. Ilyen a női táska, a Trabant csomagtartója, és gyaníthatóan a játékprogram repülőgépe is. Kívülről egy szerény kis jármű, belülről viszont hangár, raktár, raktér, bombasiló és egy kisebb étkezde. Sőt, az sem zárható ki, hogy a vélhetően kemény munkát végző legénység számára még konditerem és úszómedence is rendelkezésre áll. Hiszen egy valamirevaló munkaadó a rekreációs lehetőségekről is gondoskodik.

Az sem kizárt, hogy maga a repülő csúcsmodern technológiája állítja elő a bombákat. Valahol a pilótaülés mögött lehet egy bombagenerátor, nagyjából akkora, mint egy kávéfőző. Bedobunk egy kis levegőt, egy csipet kvantummechanikát, és már kész is a bomba. A fedélzeti kijelző közben udvariasan megkérdezi: „Normál bomba vagy dupla erős?"

Felmerülhet az időutazás lehetősége is. A bombákat nem most dobjuk le, hanem tegnap. A repülő egyszerűen visszaküldi őket az időben. Így amikor megnyomjuk a gombot, a bomba már rég becsapódott, csak most értesülünk róla. Ez magyarázná azt is, miért nincs soha hiány belőlük: mindig a múltból érkeznek vissza.

De van egy ennél is prózaibb, és sajnos sokkal valószínűbb magyarázat: A programozó. Valamikor régen, egy monitor előtt ülve kávézott (talán dupla erőset), és közben észrevétlenül feldugta fejét egy változó, talán bombák_száma. Aztán amikor eljutott odáig, hogy csökkenjen is, jött az ebédszünet. Vagy a busz. Vagy csak úgy döntött, hogy „jó lesz ez így is”. És onnantól a bombák száma nem csökkent. Nem nőtt. Egyszerűen… ilyen lett.

És itt jön a valódi tanulság! Nem az a kérdés, hogy hova fér annyi bomba a játékprogram repülőgépébe. Hanem az, hogy miért nem jut eszünkbe játék közben soha megkérdezni ezt. Nyomjuk a gombot, hullik a bomba, minden rendben van. A világegyetem logisztikája működik, amíg nem gondolunk bele. Mert abban a pillanatban, amikor elkezdünk gondolkodni, a játék véget ér. És ez sokkal nagyobb robbanás, mint bármelyik bomba a képernyőn.