Színpadszippantás

Nemrég abba a meglepő szituációba keveredtem, hogy egy színpadot kellett felporszívóznom. Elgondolkodtam, milyen érdekes lenne, ha egyszer esetleg úgy porszívóznák fel a színpadot, hogy a közönség is ott van. Érdekes előadás lenne. Valószínűleg a közönség tapssal bíztatná a porszívózót, hogy ügyes munkát tudjon végezni. Az is elképzelhető, hogy kamerával jobban ráközelítenének a padlóra, ahonnan eltűnnek a porszívózás hatására a koszok. Egy-egy feltűnőbb piszok felszippantását esetleg a közönség ovációval, erőteljesebb tapssal díjazná. Vagy ha egy nehezebben hozzáférhető helyre juttatja be az illető a porszívócsövet, akkor szintén.

Nem tudom, érdemes lenne-e a közönség szeme láttára szétszedni a végén a porszippantót, és a porzsákot felmutatni nekik: ez nyilván újabb tapsviharral járna. A produkció végén a porszívózó emberke meghajolna, és "meghajtaná" a porszívó csövét is.

Ha esetleg "vissza-vissza" skandálással reagálnának a végén, akkor egy másik produkciót kéne a porszívóval végrehajtani, pl. dobszóló kíséretében ritmikusan ki-be kapcsolni a porszívót, illetve a ritmusnak megfelelően toligálni a a kefét a padlón.

Elképzelhető, hogy több porszívó üzemelne egyszerre, mindegyik motorjának más lenne a fordulatszáma, mégpedig úgy, hogy a fordulatszámok által előállított hangmagasságok zenei hangok lennének. Ebben az esetben a mikrofont kéne a megfelelő ütemben mindig egy másik porszívó elé tartani, bár ezzel a módszerrel valószínűleg csak lassabb zeneszámokat lehetne viszonylag élvezhetően lejátszani, így pl. Mozart Törökindulója vagy Bach Badinerie-je kemény dió lenne.

Ha minden kötél szakad, a porszívó másik végéhez, ahol a levegőt kifele fújja, oda kéne a csövet rácsatlakoztatni, a cső másik végét pedig egy trombitához vagy valamilyen fúvós hangszerhez vinni, és a porszívó által kifújt levegő segítségével szólaltani meg. Így sajátos aerofon hangszerekhez jutnánk. Lényegében az orgona is majdnem így működik, bár a porszívóval üzemeltetett "fúvós" hangszer multifunkcionális: zenélni is lehet vele, porszívózni is, sőt egy másik "hangszerként" is használható, ha valahogy elérjük, hogy a motorjának a fordulatszámát úgy változtassuk, hogy a különböző fordulatszámok zenei hangokat adnának ki, így valódi zeneszámok is lejátszhatók lennének. Hasonlóra láttam már példát, az angol himnuszt játszották le egy versenyautó motorjának a fordulatszámának a váltogatásával - itt megnézhető, meghallgatható. Bár az sem piskóta, amikor egy floppylemez-meghajtó a Star wars zenéjét játssza le (itt).