Mit álmodik egy hétköznapi ember karácsony előtt?

Az álmokban az a jó, hogy térben és időben olyan dolgok fordulhatnak elő egyszerre, ami viccessé teszi a dolgot. Ezt tovább lehet fokozni azzal, hogy az ember maga talál ki egy történetet és elmondja valakinek úgy, mintha az álmát mesélné el. Képzeld, mit álmodtam...

A politikai események karácsony környékén is elég intenzívek. A lakosságot sem hagyták békén, karácsony napjára tették a szavazást. Ez különösen jó volt, mert aznap a család így együtt tud elmenni, közös program keretében szavazni. A szavazóhelyiségben ünnepélyes keretek között, különös békében dobhatják bele az emberek szavazófecnijeiket a dobozba és meghitt hangulatban indulhatnak hazafelé, ahol a fa alatt szintén egy doboz van, amibe az ajándékokat kell bedobni. A szavazóhelyiségek mellett emlékműveket is állítottak, ahova a szavazók virágokat helyezhetnek el, így leróhatják kegyeletüket az ünnep alkalmából. Akik szépen szavaznak, kapnak egy koszorút ajándékba, amit a kegyeletlerováshoz használhatnak. De szubjektív megítélés kérdése, ki szavaz szépen, így aki nem esik bele ebbe a szórásba, annak a probléma nem teljesen megoldott, de a békességes hangulat ettől még zavartalan. Elképzelhető, hogy a szavazóbizottság a virágokat és a koszorúkat időnként visszagyűjti az emlékműtől, hogy a szépen szavazók körében újra szétossza. Ez utóbbi gondolatok azonban már nem teljesen kapcsolódnak az álomhoz, hanem az alvás és az ébrenlét közötti átmeneti állapotban gondolkozik el ezeken a fontos kérdéseken az álmodó, hogy ezeket a problémákat mégis hogyan oldják meg. Ez sajátos feszültséget kelt az emberben, ilyenkor már félig kezdi az ember kívülről szemlélni az álmát, de még nem teljesen, mindenesetre az álom hangulatával nem összeegyeztethető érzelmek jelennek meg ilyenkor. Amikor az ember felébred, akkor már a félig kívülről szemlélést és az álmot is teljesen kívülről szemléli, és a kettő összefolyik, már ha az ember egyáltalán emlékszik rá. Ha nem emlékszik, a furcsa érzések még megmaradnak egy darabig, amihez talán kitalál egy történetet, aminek az átélése az adott érzelmeket válthatta ki. Igazából ilyenkor azt sem tudni, tényleg azt álmodta-e az ember, amire emlékszik, mert lehet, hogy ébredés után találta ki az egészet és talál ki az érzelmi állapotai mögé egy történetet. Ezzel azonban maga az ember sincs általában tisztában. Vagy elképzelhető, hogy tisztában van, és az itt ismertetett elmélet nem áll meg teljesen. Nem tudni. :D